top of page

Építészet és design, nem csak szakmabelieknek

Építészként, belsőépítészként olykor más forrásokhoz, információs platformokhoz nyúlunk, mint laikusként. Ez nem szakbarbárságunk miatt van, hanem szakmailag egész egyszerűen más-más szempontokat kell figyelembe venni. A cikkben kicsit utánajártunk pár olyan nemzetközi, illetve magyar építészeti és design magazinnak (online és nyomtatott egyaránt), ami nem szakmabeliek számára is informatív, érthető és egyaránt szórakoztató is.


1. Octogon architecture & design

Nyomtatott formában, évi nyolc alkalommal jelenik meg az Octogon magazin. Neve ellenére magyar nyelvű, ahogy a tulajdonosok és szerzők, szerkesztők nagy része is. Pulitzer díjjal kitüntetett, nagy múlttal rendelkezik, ugyanis több mint, húsz éves. A magazin első sorban kortárs hazai és regionális építészettel foglalkozik. Meghatározott projekteket is bemutat. Megtalálható benne több nagyobb és merészebb hangvételű építészeti cikk. Sokszor helyet kap benne a szakmához direkt vagy közvetett módon kapcsolódó személyek vagy csapatok bemutatása is. Szinte mindegyik lapszámnak van egy melléklete, ami egy-egy aktuális nagyobb projektet fog közre. Könyvrecenzió, kulturális és képzőművészeti ajánló és cikk is olvasható benne, mint például


Képforrás: www.octogon.hu


2. Octogon Deco

Nagy testvére mellett egyre népszerűbb az Octogon Deco is. Az esztétikai metódus és színvonal itt is adott, azonban a témák többségében eltolódnak a lakások irányába, amik kiegészülnek kulturális és gastro cikkekkel is. A már említett tudatosság sok tervező és megrendelő esetében fontos, így több, ezt a cél fókuszban tartó projektről is olvashatunk. A tájba, természetbe történő építészeti beillesztés szintén kiemelt helyet kap. Az Octogon és Octogon Deco a szakmaibb hazai folyóirat(ok) közé tartozik, de a cikkek megfogalmazása laikus szemmel is érthető és befogadható.


Képforrás: www.octogon.hu


3. ELLE decoration

Az ELLE folyóiratok híres múlttal rendelkeznek, méghozzá nem csak nemzetközi, hanem hazai vonalon is. Belsőépítészet szempontjából az ELLE Decor a színvonalas, vizuális tartalmak mellett mélyebb témákat is feszeget és nem áll meg a felszínen (Hasonlóképpen, mint az Octogon, főként szakmai kontenteket boncolgat, elképesztően szép képanyagokkal és mindezt több, mint kétszáz oldalon. Ilyen akár, hogy hol tart ma az autógyártás, milyen technológiák és vizualitás kap létjogosultságot. Itt is helyet kapnak a sztárvilág hírei, természetesen építészet és design megközelítésből. A Wednesday sorozat szkénéinek falai mögé is bepillantást nyerhetünk. Ha lassan is, de közeleg a jó idő, most érdemes elkezdeni a kertészkedést.



4. H.O.M.E. magazin

A H.O.M.E magazin is leginkább építészeti és belsőépítészeti témákat vonultat fel, azonban számottevő design tartalmak is helyet kapnak a rovatokban. Mindezt könnyed, mégis szakmailag releváns interjúkkal tarkítva. Sok esetben híres előadóművészek otthonába is bepillanthatunk (konkrétumok, minél ismertebb nevek, linkek) Mivel a H.O.M.E nemzetközi magazin, így több külföldi téma is olvasható. Az építészet teret kap, azonban mindezt egy könnyedebb, fiatalos hangnemben. A Home olyan aktuális témákkal machinál, ilyen a mint a modern élőterek és természet viszonya, a klasszikus terek korszerűvé tétele vagy pikáns kiegészítők és bútorok.



5. Lakáskultúra


Hazánk egyik legismertebb és legrégebbi építészeti- belsőépítészeti magazinja a Lakáskultúra. Szakmailag nem őt vennénk az első helyre, mégis a Lakáskultúra hozta be a hétköznapi köztudatba az építészet és belsőépítészet fontosságát és a benne rejlő kreatív lehetőségeket. Amíg a fentebb bemutatott magazinok egy, a lakossági kategórián sokszor felülívelő luxuslakásokat, termékeket, kiegészítőket mutat be, addig a lakáskultúra inkább szól a hétköznapi emberekhez. Könnyed, de tanulságos kontent, Valentin nap alkalmából feszegetik a giccs témakörét. Továbbá, a praktikus megoldások hívei is csemegézhetnek. Számos DIY, inspirációs és IKEA-hack tartalommal ellátva, a Lakáskultúra pont ettől lesz hazánk egyik sokak számára is ismert és kedvelt építészeti/belsőépítészeti magazinja.




6. Architectural Digest

Az AD igen impozáns magazin. Ők sem kifejezetten a lakossági tartalmakkal foglalkoznak, hiszen sok a nemzetközi high-end design és építészeti tartalmuk. Viszont, ahogy a neve is árulkodik róla, mindezt abszolút fogyasztható csomagolásba teszik. A design tárgyak mellett kaphatunk lakásdekorálás, lakástrend ötleteket, betekintést nyerhetünk sztárok, hírességek otthonába és építészeti újdonságokat olvashatunk a világ minden tájáról. Kapunk praktikus megoldásokat és vidám és szomorú építészeti híreket a "nagyvilágból". Az AD másik nagy ütőkártyája, hogy szinte az összes social oldalon képviselteti magát, minőségi és széles tartalommal.



7. Hype and hyper

A Hype&hyper egy jó célú közép-európai kooperáció, műhely és magazin egyben, így magyar nyelven is olvashatóak a tartalmak, sőt, magyar tematikájú cikkek is megjelennek olykor (például?). Építészeti és design rovatuk bőséges, emellett a business és lifestyle tartalmak velősek. Továbbá, ilyen például, a mostanában sokat említett AI (mesterséges intelligencia) begyűrűzése a divatiparba is. Illetve, ha már divat, akkor a Budapest Central

European Fashion Week -ről is olvashatunk izgalmas beszámolót, ahol olyan hazai brandek sorakoztak fel, mint az Elisyan vagy a Nanushka. Offline és online felületeiken művészeknek és feltörekvő tehetségeknek adnak lehetőséget bemutatkozásra. A Hype&hyper expresszív, fiatalos, multikulti és lendületes.



8. Dezeen

A Dezeen saját mottója szerint "ő" a legbefolyásosabb és leghatásosabb építészeti és design magazin. Való igaz, az AD-hez hasonlóan számos social felületen megtalálhatóak. Magazin mellett videók, blogok, interjúk, podcastek formájában is fogyaszthatjuk tartalmaikat, a mai modern kivitelezéssel megspékelve. Szívügyünk a fenntarthatóság, a tudatos energia-megoldások így az innovatív digitalizáció, "megújulók" ilyesfajta formába öntését, fejlesztését remek ötletnek találjuk. A végén pedig leöntjük egy pohár gasztro-design-nal :) .





9. Design Milk

A napi D-vitamin (D azaz design) dózist biztosítják számunkra a Design Milk szerzői és szerkesztői. Modern, helyenként nőies formavilág (ez nem véletlen, a szerzői/szerkesztői csapat nagy része nő), az építészeti és formatervezési témák mellett a technológia, a lifestyle és a manapság népszerű kategóriák is helyet kapnak, mint a humor és meghökkentés szerepe a belsőépítészetben, akár az áramválság . Az DIY tartalmak itt is hódítanak, illetve saját webshopjuk is van, ahol olyan környezetbarát tervezői ékszerek és tapéták vonulnak fel, amikre mindenképpen érdemes figyelnünk. Igyatok sok "tejet", a DM ugyanis érdemes a rendszeres fogyasztásra. ;)


Képforrás: www.design-milk.com


Comments


bottom of page