Évről évre egyre több okos eszközt adnak el világszerte, és ezzel párhuzamosan az otthon automatizálás is egyre nagyobb teret hódít. Nem is csoda, hiszen otthonunk kényelme, az életminőségünk emelése, és a szabadidőnk mértékének növelése fontos szerepet játszik életünkben, és miért ne tennénk meg mindent annak érdekében, hogy megkönnyítsük mindennapjainkat?
De mi az az okos otthon? Erre a látszólag egyszerű kérdésre sokféle válasz adható, attól függően, hogy kit kérdezünk. Alapvetően az "okos otthon" alatt nem egyszerűen egy lakást, egy fizikai helyet értünk, az okos otthon lényegében egy koncepció, amely magában foglalja mindazokat a technológiai megoldásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy otthonunkat automatizáljuk és kényelmesebbé tegyük – és még inkább a saját igényeinkre szabjuk akár már az alaprajz tervezése során. Éppen ezért otthonunk felokosítása is többféleképpen történhet, hiszen míg egyesek számára a ház okos otthonná alakítása mindössze annyit jelenthet, mint egy okos hangszóró megvásárlása, addig mások számára ez már az alaprajz vagy legkésőbb a belső tervezésnél szóba jön, és számos termékkategória összekapcsolását jelentheti, beleértve a kamerákat, számítógépeket, zárakat, tévéket, biztonsági rendszereket és még sok mást.
Forrás: https://www.gala.de
Az alábbi pontokban összegyűjtöttük nektek, hogy miért érdemes okos eszközökkel és kiegészítőkkel felszerelni a házat vagy a lakást:
Energiatakarékosság (és pénzmegtakarítás): sokak számára az okos otthon kialakításának mozgatórugója az energia- és ezáltal a pénzmegtakarítás lehetősége. Az olyan intelligens termosztátok, mint az Ecobee és a Nest termékei, hatékonyabban szabályozhatják a fűtést és a hűtést. Más intelligens termékek, például lámpák, konnektorok és készülékek úgy állíthatók be, hogy kikapcsoljanak, amikor nem használják őket.
Kényelem és személyre szabhatóság: ki ne szeretne, már egy megfelelő hőmérsékletre lehűtött, felfűtött lakásba hazaérni, ahol ráadásul a robotporszívónk is kitakarított, és a mosógép is csak arra vár, hogy a szennyest kipakoljuk belőle. Ezek egy részét természetesen az okos eszközökhöz kapcsolódó alkalmazásokkal is megoldhatjuk, az automatizálással azonban még ennél is hatékonyabbak lehetünk. Egy automatizált ház ugyanis önállóan, a felhasználói igényei alapján működik, mi pedig kényelmesen hátradőlhetünk, az épületgépészeti rendszerek a körülményekhez igazodva magukat vezérlik.
Biztonság és védelem: a hagyományos riasztórendszerekhez képest az intelligens biztonsági rendszerrel sokkal komplexebb „szolgáltatást” kapunk. A technológia különösen hasznos, ha épp senki sincs otthon, így megadott időpontokra programozva, akár a mobilunkról manuálisan is irányíthatjuk a lakásunkat. Például fel- és lehúzhatjuk a redőnyöket, kinyithatjuk, becsukhatjuk a teraszon az árnyékolókat, esténként felkapcsolhatjuk a világítást a lakásban vagy a kertben, sőt, akár a tévét is, hogy úgy tűnjön, éppen filmet néz a család, miközben senki nincs otthon...
Háztartási munka egy gombnyomásra: az otthonunkban lévő összes technológiai eszköz egyetlen felületen keresztül történő irányításával még soha nem volt ilyen egyszerű az otthoni tennivalók elintézése. Ugyan az androidos komornyikok talán még néhány évtizedig váratnak magukra, de a robotporszívók már szinte mindennapossá váltak, és egyre több okos otthon funkciót kapnak a helyhez kötött készülékek is. Képzeld el az amerikai konyhádban lévő sütőt, amely csak a vacsoraidő előtt kezdi el a sütést, vagy egy hűtőt, amely tejet rendel, ha érzékeli, hogy kevés van.
Forrás: https://www.rswebsols.com
1. Tervezd meg
Mint minden komplex projektnél, így az épületautomatizálásnál is érdemes a tervezéssel kezdeni. Sőt már rögtön az elején szakértőt bevonni, ha nem rendelkezek a szükséges informatikai és műszaki ismeretekkel, ebben a tervezőirodák, majd később a generál kivitelező is segítségedre lehet. Fontos, hogy szánj kellő időt a tervezésre, amellyel így csökkentheted a később jelentkező technikai komplikációk esélyét.
Forrás: https://www.loxone.com
2. Építsd ki a legjobb internet elérhetőséget
Az okos otthonod csatlakoztathatósága nagymértékben a Wi-Fi hálózatodra fog támaszkodni. Ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen működjön, gyors és megbízható internetszolgáltatásra van szükséged.
3. Válaszd ki az okos otthon rendszer lelkét (hub)
Ez lesz a központi agy, amin keresztül minden eszköz kommunikál. A megfelelő intelligens központ kiválasztása attól függ, hogy milyen funkciókat és eszközöket szeretnél használni. Éppen ezért először hubot érdemes választani, majd a hozzá passzoló, kompatibilis eszközöket. Akár lakberendezőt is bevonhatsz, hogy az otthonodhoz illeszkedő legstílusosabb kütyüt megtaláld. Választhatod például az Apple HomeKitet, amely iPhone-ról, iPadről és Apple Watchról működik, sőt az Apple hangasszisztensével, Sirivel is irányíthatod. A Google okos otthon rendszerének alapja a Google Home alkalmazás és a Google hangasszisztense, az Amazon okos otthonát pedig Alexa, a cég hangasszisztense irányítja, így már az eszközök beállítását is elvégezhetjük hangalapú utasításokkal A Samsung okos otthon rendszerét a SmartThings alkalmazás működteti, a Xiaomi Mi Smart Home Hubot pedig már 10 000 forint körüli áron beszerezheted.
4. Szerezz be intelligens konnektorokat
Egy okos konnektorral automatizálhatsz szinte bármit a lakásban, hiszen Wi-Fi-n keresztül csatlakoztathatod az otthoni vezeték nélküli internetkapcsolathoz, és okostelefonunkról távolról is ki-be kapcsolhatod. Ráadásul hangutasításokkal vezérelheted az Amazon Alexán vagy a Google Assistant-on keresztül.
Forrás: https://www.fibaro.com
5. Állítsd be a világítást
Következzen a világítás. Szerezd be a szükséges fényforrásokat, és szabd személyre otthonod világítását. Ne feledd a megfelelő a világításvezérléssel nemcsak energiát takaríthatsz meg, de otthonod vagy az adott helység hangulatát igényeidhez szabhatod.
6. Jöhet a biztonság
Természetesen itt is a lehetőségek széles tárháza áll előtted, függően attól, hogy mik az igényeid. Nincs más dolgod csak elővenni egy alaprajzot és szakértő segítségével megtervezni a részleteket. Így a biztonsági kamerától kezdve, mozgásérzékelőn keresztül akár komplett biztonsági rendszert is beépíthetsz.
Forrás: https://wwwkaspersky.com
7. Őrülj meg
Ha készen áll az okos otthon rendszered, szinte semmi sem szab határt annak, hogy mit kapcsolhatsz hozzá. Jöhet a mosógép, szárítógép, termosztát, porszívó, klíma, és a kisállat etetőről se feledkezz meg! Az okos otthon rendszerben rejlő lehetőségek megismerése után mindenkiben felmerül a kérdés; na, de mennyibe is fog ez nekem kerülni? Természetesen nincs két egyforma lakás, ház és megrendelő se. Egy egyénileg összerakott okos otthon rendszer, alap funkciókkal, nagyjából 100 000 Ft körül kezdődik, de ha már tervező irodát és generál kivitelezőt is bevonsz egy lakás komplett világítása, hűtés-fűtés rendszerének összehangolása stb már 1 millió forint körül van, egy családi ház esetén pedig, ahol még több extrára van lehetőség akár 4 millió forintot is elérheti az okos otthon rendszer kialakítása.
A már meglévő lakás vagy ház intelligens otthonná alakításával több cég is foglalkozik Magyarországon: a Chameleon Smart Home, egy kifejezetten sikeres magyar startup vállalat, melynek több világújdonsága is áttörést hozott az ingatlanokban kialakított okosmegoldások terén. A cég egyedisége rendszerfüggetlenségéből fakad: a Chameleon a központi idegrendszer, a szinkrontolmács, ami fordít a gyártók rendszerei között és hidat képez az eddig zárt okos otthonok között; kompatibilis és bővíthető más márkák szoftvereivel és hardvereivel.
Az osztrák Loxone gyártó smart home rendszere vitathatatlanul az egyik legjobb épületautomatika rendszer a világon. A Loxone egyik kiemelt hazai partnere pedig az Incelor Kft. amely épületautomatikai rendszerek teljes körű tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Fő tevékenységi köre az intelligens épületautomatika, smart home rendszerek tervezése és kivitelezése, okos házak, intelligens otthonok, okos otthonok és intelligens házak számára.
Az okos otthon rendszerekkel foglalkozó Intherm Kft. szintén automatizálásra specializálódott, és az elmúlt évtizedekben számos családi ház, irodaház, ipari létesítmény automatizálásának kialakításában vett részt. Csakúgy, mint az InWave amely a Z-Wave vezeték nélküli technológiának köszönhetően falvésés nélkül hoz létre okos otthonokat, legyen szó akár meglévő vagy most épülő ingatlanról. A rendszer kiépítése nem igényel különösebb előkészületet, telepítése gyors, akár 1-2 nap alatt kivitelezhető.
Kommentare